Barátaim hosszas unszolására beletörődtem, hogy blogot fogok írni. Kérdezhetnék: Na és, mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy születésem óta állandó harcban állok a tárgyakkal. Mindenféle elképesztő módon akadályoznak, keresztbe tesznek, megtréfálnak, kijátszanak.Örök harc az életem, máig is. Tudnék mesélni...

Mesélek is!

Az első emlékezetes vesztes csatámat '966 májusában vívtam. /Igen, olyan vén vagyok, mint az országút!/ Második osztályba jártunk, amikor a tanító nénink kapott valahonnan egy tizenkét színű golyóstollat. Akkoriban mi még töltőtollal írtunk,egyszínű golyóstollunk sem volt, nemhogy tizenkét színű. Mai szemmel nézve ormótlan jószág volt, az egymás mellé épített tucatnyi színes betéttől olyan vastag, hogy normálisan írni nemigen lehetett vele, de nekünk akkor is csodálatosnak tűnt. Így aztán amikor szünetben - éppen hetes lévén - egyedül maradtam a teremben rohantam a tanári asztalhoz megnézni közelebbről is az izgalmas szerkentyűt.Kezembe vettem, forgattam...aztán egyszer csak szétesett. Valószínűleg rosszul volt összecsavarva, és szétjött a közepén, amitől én borzasztóan megrémültem. Megpróbáltam összerakni, persze teljes erőmből, amitől a vékony műanyag betétek össze-visszagörbültek, némelyik el is tört.A mérges tanítónőtől - nagydarab, kövér fiatalasszony volt -, aki a cserfességem és izgágaságom miatt egyébként sem kedvelt akkora pofont kaptam, hogy begurultam az első pad alá. Délutanra úgy bedagadt az arcom, hogy édesanyám elvitt a körzeti orvoshoz.Aztán a következő évben már új tanító nénit kaptunk, de a többszínű tollakat azóta sem szeretem.

Mellesleg a többszínű embereket sem.

Jobban belegondolva talán nem is olyan rossz ötlet a blogírás. A fejemben akaratomtól függetlenük úgyis mindig forr valami, amiről aztán másvalami jut az eszembe, arról megint más, míg végül már nem is emlékszem, honnan indultam el. Ehhez hozzáadva a pöttöm korom óta meglévő közléskényszeremet és mesélő kedvemet még talán érdekesek is lehetnek az olvasó számára az agymenéseim. A szükséges ismereteket összekaparom - ha Abdul, a számítógépemben tanyázó és a fájlokat folyton összekeverő dzsinn is úgy akarja -, aztán majd meglátjuk, hogy Valaki a fejemben mit tud mondani az olvasóknak.